Hogy a globális felmelegedésről mindannyian tehetünk, nem újdonság. Hogy többet kéne tenni a károsanyag-kibocsátás csökkentéséért, valamint a tiszta energia hatékony felhasználásáért, szintén nem új keletű megállapítás. Az viszont már kevésbé egyértelmű, hogy néhány héttel a koppenhágai klímacsúcs előtt hogyan is állnak a nemzetközi erőfeszítések bolygónk megmentésének ügyében.

Több mint száz vezető vett részt az ENSZ keddi csúcsán, mely az eddigi legnagyobb nemzetközi találkozó, amit a globális felmelegedés témájában rendeztek. Az alaphangulatot a történelmi lehetőség súlya és az átfogó egyezmény iránti nemzetközi vágy hatotta át, legalábbis első olvasatban. A nagy elhatározások napja volt a konferencia, mely a klímaváltozás elleni harc legújabb állomása volt. A tudósok már nem riogatnak a számokkal, melyek azt bizonyítják, hogy a globális klímaváltozás folyamata felgyorsult, csupán közlik a száraz tényeket. A tengerszint mellett az átlagos globális hőmérséklet is emelkedett, a növekvő károsanyag-kibocsátás pedig elindította a klímaváltozást. A nemzetközi közösség már 1992-ben, az első ilyen jellegű csúcson kijelentette, hogy mindent meg fog tenni a klímavédelemért, a kiotói paktum körüli huzavona és egyes főszereplők hozzáállása azonban jelentősen fékezte a nagy lelkesedést.

Bár az ENSZ-főtitkár és a dán miniszterelnök - aki a decemberi konferencia házigazdája is egyben - dicsérte a szereplők elhatározását és új lendületét, minden attól függ, miképpen lábal ki a világ a válságból, és milyen új körvonalak mentén dolgozzák ki az országok környezetvédelmi stratégiájukat. A keddi találkozó nem szűkölködött az ígéretekből, de a folyamat bizonytalan kimenetelét jelzi, hogy a francia elnök már most arról beszélt: a dániai egyeztetés előtt egy újabb konferenciára lenne szükség. Ha így folytatjuk, a bukás közelébe jutunk - hangsúlyozta Nicolas Sarkozy, és a decemberi csúcs fenyegető közelsége is rímel azokra a szakértői véleményekre, miszerint a valós szándék és a felelősség hiánya miatt képtelen tető alá hozni a nemzetközi közösség egy átfogó és hatékony keretegyezményt a globális klímavédelemről.

Negyven éve talán a legnagyobb széndioxid csökkenés következett be idén, amit egyes politikusok jóízűen saját kormányuk teljesítményének tudtak be, elemzők azonban rámutattak: az emisszió csökkenés elsősorban a recessziónak köszönhető, tehát ha nem változik semmi a környezetvédelemben, akkor a válság elmúltával minden visszatér a régi kerékvágásba.

A legnagyobb várakozás az amerikai és a kínai elnök felszólalását előzte meg, akik a világ két legnagyobb szennyező országát képviselték New Yorkban. Barack Obama amúgy is a remény lovagjaként érkezett, akinek az egész világot kellett meggyőznie arról, hogy vége Washington környezetvédelmi közömbösségének. Elődje, George Bush konzekvensen ellenállt a nyomásnak, hogy tegyen valamit a klímavédelemért, most azonban Obama volt az egyik, aki leginkább szorgalmazta az azonnali lépéseket. Az amerikai elnök közölte: három éven belül megduplázzák az alternatív energiaforrások arányát, beindítják a szélenergiához kapcsolódó programokat, 2020-ra pedig szeretnék elérni a '90-es emisszió kibocsátás szintjét. Futólag megemlítette, hogy kormánya kész pénzügyi és technikai segítséget nyújtani a fejlődő országok zöldebbé válásához, de ahogy az előző kijelentéseit, úgy ezt sem részletezte. Obama büszkén mondta el, hogy a washingtoni vezetés az elmúlt nyolc hónap alatt rengeteget tett a klímavédelemért és a tiszta energia felhasználásának elterjedéséért. Az elnök csupán arról nem szólt, hogy mikor fogja megtörni a kongresszus ellenállását a klímatörvény elfogadásával kapcsolatban. Márpedig ha az amerikai elköteleződés nem jelenik meg a törvénykezésben, nehezen lesz hihető a világ számára, hogy az USA komolyan gondolja a nemzetközi egyezmény kialakítását.

Ha a kongresszusra nem is, Kínára annál inkább nyomást gyakorolt Obama, aki híven a korábbiakban bevált amerikai gyakorlathoz, Peking felelősségét firtatta. Hu Jintao - Obamához hasonlóan - dobott néhány látványosabb kenyérdarabot a közönség elé. Azon túl, hogy elismerte országa felelősségét a klímaváltozásban, nagyszabású tervekben ismertette környezetvédelmi programját. A széndioxid csökkentés mellett Hu ígéretet tett az energiahatékonyság javítására, hatalmas területen történő erdőtelepítésre, valamint arra, hogy tíz éven belül az ország energiaszükségletének 15 százalékát megújuló energiaforrásokból fogják biztosítani. A kínai elnök - szintén Obamához hasonlóan - a pontos számokat tekintve tudatlanságban hagyta hallgatóit, azt viszont leszögezte: se Kínát, se más fejlődő nemzetet nem kérhetnek olyan áldozatvállalásra, ami veszélybe sodorná a fejlődésüket. Azaz a kommunista birodalom esetében ez akár további károsanyag-kibocsátás növekedést is eredményezhet.

A kínai elnök eme kijelentése pedig rámutat arra az alapvető problémára, ami a fejlett és a fejlődő országok között húzódik. Jelesül arra, hogy míg a fejlett országok hosszú ideig kiaknázhatták a fosszilis energiahordozók nyújtotta előnyöket, addig a fejlődő államokat most arra kérik, hogy ne használják azokat. S bár a keddi találkozón elhangzottak ígéretek a zöldebbé válás pénzügyi és technikai feltételeinek elősegítésében, konkrét számok híján aligha képzelhető el egy igazságos nemzetközi egyezmény létrejötte. S bár Hunak igaza volt abban, hogy a fejlett országoknak történelmi felelősségük miatt többet kell tenniük a klímavédelemért, ne felejtsük el: éppen Kína az, ami minél előbb szeretné lerázni magáról a fejlődő állam megnevezést.

stop.hu