Jó lenne, ha tenger alatti olajmezőink és rengeteg vízi energiát adó vad hegyi folyóink lennének, mint Norvégiának vagy legalább széljárta partvidékeink.

De sajnos nincsenek. Megszűnhetne 2025-re a villanyáramimportunk, ha több mint 6000 megawatt új erőművi kapacitásunk jönne létre, vélte nemrég egy konferencián Tari Gábor, Mavir-vezérigazgató. Ám, ha új atomerőműblokkok létesülnek, azokban tán nem importurán lesz a fűtőanyag? Megélhet hazánk a behozott földgáz, kőolaj nélkül? Kiválthatja-e a megújuló energia a „hagyományosat”? Lehetünk-e teljesen önellátók energiából?

– Lehetünk, csak éppen az a kérdés, mikorra – így Ámon Ada, az Energiaklub igazgatója, az Európai Parlament Zöld frakciójának volt energia-tanácsadója. – Amikor 2006-ban a többi EU-tagállamhoz hasonlóan hazánknak is el kellett készítenie fenntartható fejlődési startégiáját, ennek energetikai tanulmányát az Eneregiaklub dolgozta ki. Azt vizsgáltuk, hogy 2050-ig mi is lenne a helyes és járható út. Arra jutottunk: ekkora időtávon elképzelhető akár a csaknem teljes energiaimport-függetlenségünk is. Ahhoz, hogy önellátók lehessünk, az energiamérlegünknek mind a két oldalán változtatni kellene, nemcsak a forrásokén. Ha megnézzük az igények oldalát, azt látjuk: az energiafelhasználás szerkezetében és csökkentésében s a hatékonyság növelésében is van tartalékunk. Az igényeket mérsékelheti a technológia fejlődése – az egyre kisebb fogyasztású készülékek terjedése –, s ahogy haladunk előre az időben, mind hatékonyabbak lesznek az energia-előállítási és -felhasználási technológiák is.

Emellett az iparszerkezet átalakítása is fontos; át kell gondolni, milyen iparágak letelepülését szorgalmazza a mindenkori kormány. Számításaink szerint csak a felhasználás oldalán 25-30 százalékos energiamegtakarítást érhetünk el 2050-ig. Ami a másik oldalt, a forrásokét illeti: ez ügyben meghatározónak ígérkezik, hogy a globális klímaváltozás, a CO2-kibocsátási kvóták miatt mind drágább, mind „büntetettebb” lesz a hagyományos energiahordozók – a szén, a kőolaj és a földgáz – elégetése, az erre szolgáló technológiák működtetése. S a tartalékok apadásával tovább nő a kőolaj, a földgáz, a szén világpiaci ára. Ezért – és korántsem csak a kor „divatos” zöldszemlélete miatt – valószínűleg a megújuló energia adja majd akkorra az összes energia túlnyomó részét. 2050-re elavulnak a meglévő erőműveink és relatíve olcsóbbá válnak a megújuló és a zöld-
technológiák. Ha csak a régen kiépült villamosenergia-szektort vesszük, ott is azt mondják a szakemberek, hogy elöregedtek az erőművek.
Azon múlik a jövőnk, hogy az energiapolitikai és a jogi szabályozás – ami sajnos itt még nem mondható eléggé korszerűnek –, milyen új erőművek építését preferálja majd. Egy versenysemleges jogi környezetben elvileg támogatottnak kell lennie a környezetet kevésbé fenyegető, terhelő erőműveknek, főleg, ha közpénzt is felhasználnak a létesítésükhöz. Új atomerőművek építését aligha engedheti meg magának az ország. Így valószínű, hogy a mainál jóval kisebb kapacitású erőművek szétszórtabb hálózata épül ki; ezek egy része biomasszát használ majd, más része szélerőmű lesz, megint más része kis teljesítményű  és méretű vízi erőmű. S ezek mind alapvetően egy vagy néhány települést látnak majd el árammal, a fölösleget pedig át tudják adni az országos hálózatba, közös felhasználásra. Az efféle rendszer kiépítését már el kellett volna kezdenünk, de egyelőre a bürokratikus akadályok miatt döcög az ügy. Pedig ez a mi energetikai jövőnk legreálisabb útja. Úgy hiszem: van hozzá itt elegendő biomassza, geotermikus energia, nap- és szélenergia is. Az ilyen beruházások drágák, de hamar eljön az idő, amikor az ezekkel azonos kapacitású szén- vagy földgázerőmű fenntartása már drágább lesz. Ám azt is biztosra vehetjük, hogy a meglévő vezetékhálózat és a feldolgozóüzemek kihasználásával még 2050 után is körülbelül az energia egynegyedét a fosszilis energiahordozókból állítjuk majd elő – mindaddig, amíg lesz ezekből megfizethető áron tartalék.
– Nem dúskálunk az energiában, ám ma az importját tekintve hazánk mégis Európa középmezőnyébe tartozik. Legalábbis ha azt vesszük, hogy az EU számítási módja szerint Magyarország az energia és az energiahordozók 62,5 százalékát hozza be külföldről – magyarázza dr. Barta Judit, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója. – Ám tisztázzuk: ez a számítás figyelmen kívül hagyja az atomenergiát, és mi Oroszországból hozzuk be az atomerőművi fűtőelemeket. Ezzel is kalkulálva már 80 százalék az importunk aránya. De maradjunk csak az uniós módszernél! Eszerint az európai lista utolsó helyén Írország áll, ahol 91 százalék az import, míg az élen két teljesen önellátó ország található. A kontinensen az első az unión kívül maradó Norvégia, amely saját energiaigényének csaknem a nyolcszorosát(!) exportálja, a másik pedig Dánia, amelyik a saját belső igényeinek kielégítésén túl 36 százalékot tud exportálni. Jó helyzetben van Lengyelország a 20, az Egyesült Királyság a 21, Csehország a 28 és Románia a 29 százalékos importtal. A szomszédaink közül Szlovákia energiabehozatala 64, Ausztriáé 73, Horvátországé 54 százalékos.
Lehetne-e Magyarország teljesen önellátó energiából? Persze. Amint megkapjuk Szaúd-Arábia éves olajbevételét – mondja némi iróniával a szakértő. S ki is fejti, miért. – Elvben újra lehetne éleszteni a pécsi uránbányászatot, legalább annyira, hogy a hazai igényeket fedezze. Ám az így nyert urán valószínűleg drágább lenne, mint amennyibe a világpiacon kerül, ráadásul csak erősen környezetszennyező és költséges procedúrával készülhetnek belőle erőművi fűtőelemek. Ami a többi energiaforrást illeti: viszonylag jelentősek a barnaszén- és lignitkészleteink, ám ezek felhasználásához óriási bányászati beruházások kellenének. Ezek is nagy környezeti terheléssel járnának, arról nem is szólva, hogy a szén elégetése után a CO2-kvótát is fizetnünk kellene. Földgázból a hazai igénynek legfeljebb a 20 százalékát tudjuk kitermelni; tavaly 12 milliárd köbmétert importáltunk és 2,6 milliárdot adtunk hozzá mi. Nem tudom, hogy makói kutatások azért maradtak-e abba, mert valóban sok vizet és kevés gázt találtak ott vagy azért, mert nem volt pénz a beruházásra. De a lényeg az: ott a földgázban sok a kén, meg kell szűrni, emiatt pedig, mire felhasználható, ugyancsak drágább, mint az import. A kőolajtartalékunk a földgázénál sokkal rohamosabban csökken, 2008-ban például 6,7 millió tonnás import mellett már csak 0,8 millió tonna volt a saját termelésünk. Hosszabb távon arra számíthatunk, hogy kimerül a tartalék, illetve végleg gazadságtalanná válik a kitermelés.
A megújuló és zöldenergiák súlya a 2008-as energiaforrás-mérlegünkben csak 2,6 százalék volt, bár ezt vitatják egyesek, mondván, hogy sok a falopás és az így „nyert” fát is elégetik, ezért több is lehet az arány. Mindent egybevetve azt hiszem, hibás célkitűzés az, hogy legyen hazánk energiá-ból önellátó. S belátható időn belül nem is lehet az. Ez ugyanis annyira megdrágítaná itt a megélhetést, a termelést is, hogy a magyar árukat nem tudnánk eladni a világpiacon. Belerokkannánk, mert az efféle beruházásokat csak hitelből tudnánk finanszírozni, a hiteleket pedig viszsza kell fizetni, s a kölcsön a kamataival együtt épül be a energia árába. Még akkor is csak szép álom lehet az önellátás, ha reális a cél, hogy – nagy és drága beruházások révén – tíz év alatt a mostani többszörösére, akár 10 százalékosra nőjön a mérlegünkben megújuló és zöldenergia aránya. Ez sem lenne mentes a problémáktól, a veszélyektől. Gondoljunk csak arra, milyen eufória övezte két éve a bioüzemanyagok „szárnyalását”, azután kiderült: Afrikába azért nem jut elég élelmiszer, mert mi „benzin-
adalékot termelünk” a földön élelem helyett. És a nap sem süt itt annyit, mint Görögországban, a szél sem fúj annyit, mint Németország északi partvidékén. Így még az is kérdés, mennyire lennének gazdaságosak nálunk a ma még drága zöldenergia-beruházások. S el is kellene végre dönteni, merre tovább. Ha engem kérdeznek, a biomassza-erőműveket pártolom, mert ehhez bőven van nyersanyagunk, szakértelmünk, munkaerőnk.
Pontosan mennyi és mennyibe is kerül a magyar energiaimport? – érdeklődtünk a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium kommunikációs osztályán. Az előbbiről közölték: a 2007-es adataik szerint az ország akkor 427 Petajoule energiát termelt meg maga, s 850,9 Petajoule-t
importált. Ám mivel a termelést és a behozatalt is a vállalkozások intézték, ennek értéke energiafajtánként és vállalatonként, az üzletkötéseik szerint is változóan alakult. Az, hogy az importár összesen mennyi volt, nem ismert, mert a kötési árakat a vállalatok üzleti titokként kezelik. Az importarány – tették hozzá –, a még nem lezárt tavalyi adatok szerint 2008-ban hasonló maradt: körülbelül egyharmad a saját előállítású energia, kétharmad az import. Ez az arány a tárca koncepciója szerint egyrészt az energiatakarékosság ösztönzésével, másrészt a hazai nyersanyagokon – például a biomasszán
– és a meglévő lehetőségeinken – napfény, szél, geotermikus energiaforrások – alapuló megújuló és zöldener-gia-termelés bővítésével javulhat. Az EU irányelvei szerint 2020-ra a megújuló és zöldenergia legalább 20 százaléknyi lesz uniós szinten, s ezen belül 13 százalék hazai szinten. Végül hozzátették: bár az importarányon az esetleges atomerőművi fejlesztés rontana, mert a fűtőanyagból a mainál többet kellene behozni, de még így is megérné, mert az ebből előállított áram fajlagos költsége relatíve a legalacsonyabb.

vasárnapi hírek